Örök a hajtás!


 


    Még a télen elkészült ez a bizonyos hátsó kerék, de a kipróbálásával vártam néhány hónapot. Az volt az oka, hogy az agyat és a fogaskereket leszámítva, csupa bontott alkatrészből raktam össze, szóval a téli időjárási körülmények között nem akartam egy defekttel bajlódni, és a külső gumi is eléggé "slick". Most viszont kb. egy hónapot hasznáva végül mégis csak vissza kellet cserélnem az eredeti kereket, mert az öreg acélfelni nem nagyon bírja a gyűrődést: nem elég, hogy hetente kellett centíroznom, mostanra már egy kidudorodás is keletkezett a peremén. Nem úgy néz ki, mintha felütést kapott volna egy járdaszegélyen, hanem inkább mintha horpadna. Ami igaz, az igaz, feszítettem rendesen a küllőket, a felső 'C'-t simán ki lehet rajtuk hárfázni. Azért még használható, majd egyszer újra építem új küllőkkel, új felnivel és új gumikkal.
Annyit még megosztanék a tisztelt olvasóval, hogy az új alkatrészek honnan vannak és mennyibe kerültek. Az agy egy BTS HC Comp átütőtengelyes és kónuszos első agy, ami bazi olcsó, emlékeim szerint 3000 forint körül volt. A tengelye hátra rövid, ezért 800 forint körül vettem hozzá hátsó tengelyt. Mivel a hátsó villa szélesebb, mint az első, ezért menetes anyával pótoltam a foghíjat, szerintem ez erősebb megoldás, mintha sima alátéteket használnék. A prodzsekt lelke a fogaskerék. Egy idő után kiderült, hogy mivel nincs drehás kapcsolatom, drága lenne a kifúrásos módszer. Maradt az e-bay. Angliából gyári zsír új fogas, ami direkte így van legyártva, 15 pound (kb. 5500 forint) plusz 3 (1100 forint) a szállítás. Nem kevés, belátom, egy kis időre le is mondtam bizonyos élvezeti cikkekről, és máris szebb számot mutatott az egyenleg.
Alant látható az eredmény.

Teljes mérethez kattints a képre!       Teljes mérethez kattints a képre!


 


    Egy kis módosítást eszközöltem az oldalon. Egyik oka, hogy rájöttem, miért rosszak a google readerben a fórum bejegyzések megjelenítése: nem volt jó neki az rss linkben a "www" előtag. Ha még használja valaki, akkor vegye ki, és minden a helyére kerül. A másik is a fórumot érinti: a fő oldalra is kikerültek a legfrissebb bejegyzések.
Bár nem túl pörgös ez az oldal, azért vannak tervek. Nemsokára elkészül egy tárcsafék-agyas hátsó kerék, természetesen meg fogom mutatni. És ha már ilyen szépen összejöttünk, kellemes ünnepeket és hátszelet kívánok mindenkinek!


 


    pml küldött egy háttérképet, amit egy kiselejtezett billentyűzetből kombibált ki. Használjátok egészséggel!    katt ide!


 


   Berlinben jártam...

    ... és körbenéztem egy kicsit, hogy milyen a közlekedési kultúra bicajos szemmel a világ egyik középpontjában. Előbb azonban kellemes kötelezettségemnek kellett eleget tennem, és meg kellett vizsgálnom a német sörtisztasági törvényt. Mármint hogy betartják-e. Jelentem, be. Amikor nagy ritkán Németországban van lehetőségem sört inni, számomra mindig átértékelődik a csapolt sör fogalma.
   Korábban már olvastam, hogy Berlin biciklibarát város. Jellegénél fogva is az, hiszen majdnem teljesen sík. De az a bicikli áradat, ami fogadott, azért megdöbbentett egy kicsit. A németekre nem jellemző módon Berlinben a bicajosok tesznek a közlekedési szabályokra; a biciklis bárhol közlekedik: a járdán, az úton, a piroson át, tökön-babon. Este csak minden sokadikon van világítás (igaz, szinte egyik sem villog, hanem folyamatos fénnyel). Mégsem tűnik kaotikusnak a helyzet. Pedig nagyon sok elkülönített kerékpárút és -sáv van biztosítva nekik; tehetik, mert van hozzá elég tér, általában szélesek az utcák. Tettem is egy próbát, és béreltem egy biciklit. Bejártam a központi fő csapásokat, és megértettem, miért nincs huzamosabb ideig dugó Berlinben: mindenki biciklivel közlekedik. Kiváncsi lennék a télre, akkor mi a helyzet.
   Általában elég leharcolt bicajokkal járnak, aminek valószínűleg az a magyarázata, hogy mindenhol otthagyják akár napokra is a biciklit. Rengeteg biciklitároló és biciklilakatoló műtárgy található a városban. Természetesen vannak "sporik" is, meg fixisek is. A fixisek aránya kisebbnek tűnik, mint Budapesten. Ez a nagy mennyiség miatt csalóka is lehet, de tény, keveset láttam.
   Tettem fel egy kis képriportot az élményekről, ha valakit érdekel, itt megnézheti.

   Attila


 


   Favorit Gyár

  Ez az utolsó információ, amit a gyárról találtam; a cseh gyár hivatalos honlapja valamiért sajnos nem működik: http://www.favorit-rokycany.cz

  ROKYCANY, Czech Republic (October 3, 2002)- The Favorit bicycle factory was sold in auction on September 24, 2002 for € 840,000. The opening bid was fixed at € 850,000, and the lot was subsequently sold to the only (Czech) bidder. The auctioneers said that till the last moment there had been several parties interested in Favorit, but they didn't attend the auction. The new owner is already active in the bike industry and has communicated that he wants to continue manufacture bikes in Rokycany. The new owner doesn't want his name disclosed. He has got two months to pay, and then will be entered in the real estate register, where his anonymity will end. However, rumours are building about the identity of the man that bought the old bicycle facility in the Czech Republic. These rumours point at Josef Kozumplik; a man who already has a major interest in the bike sector of the Czech Republic. The buyer acquired 19,000 m² with premises (accounting value of the fixed assets is € 1.5 million), the entire technology, the Favorit trade mark, 4 - 5000 bikes (wholesale value € 460,000), plus the care for 85 employees. Favorit has been manufacturing in low gear since the start of bankruptcy proceedings in November 2001.(MM)

  forrás: http://www.bike-eu.com


 


   A jó öreg váltó

  Úgy tűnik, Rokycanyban, a szocialista éra alatt nem sokat vesződtek a fejlesztéssel :-) A képre kattintva még több öreg váltókat böngészhetsz, de lehet, hogy minket ez már nem is érdekel (ezért került a lap aljára).

Innen szedtem


  
 

 

Tetejére

Design: Sucó     

 

 

Kezdőlap

GY.I.K.

Küllőhossz számítása

Képtár (72 album)

Fórum

Impresszum

 

 Linkek:

pml háttérképe
Képek fixikről
Kritikus Tömeg
Keréképítés
Áttét kalkulátor


 Legfrissebbek:   rss

gépház

atti - 2015, Augusztus 18.

Még évekkel ezelőtt megjavítottam, rájöttem, mi a ...

Replies: 28

Milyen legyen?

atti - 2010, Október 25.

Szia, a lábadtól függ. Ha nem kell sokat hegyre ...

Replies: 1466

Favorit

szaszi76 - 2010, Október 18.

Sziasztok!!!! Segítséget szeretnék kérni,kerese...

Replies: 162

Apró (adás-vétel)

atti - 2010, Október 7.

17-ért nem rossz árú áru, de csak ha szüksége is v...

Replies: 228

Futárfixit lopni?!?

bbarnaa - 2010, Szeptember 23.

Lakatolj, de okosan!!! Attól h Q-a drága a lakat l...

Replies: 10

patentszem kmc710

wackor - 2010, Augusztus 19.

szerintem ez elfert volna a lanc, vagy barmely mas...

Replies: 1

agy-baj

KiSKoV - 2010, Augusztus 16.

Nekem is volt ilyen problémám, bár az triál felhas...

Replies: 51

Hátrafelé papucs és barátai

atti - 2010, Július 30.

TwoRow: ...és egy db. alkatrész különbözteti meg a...

Replies: 37

Maga az érzés

feb - 2010, Július 2.

@montpiere: felesleges alkatrész nekem sincs fent,...

Replies: 4

fixiagyak

gyurka00 - 2010, Május 31.

hát nemtudom szerintem az agy eredeti mert minden ...

Replies: 283
More news ...

 

virtuális fitness

 


 


Kezdőlap |  GY.I.K. |  Küllőhossz számítása |  Képtár |  én |  Impresszum |